a hír igaz és tényleg jön a PLACEBO szeptemberben. Hamarosan jegyeket is lehet kapni a koncertre a Ticketpro hálózaton keresztül. A zenekarnak tavaly jelent meg 6. stúdióalbuma Battle for the Sun címmel melyet a banda frontembere Brian Molko így jellemzett: “nem is hard rock, nem is pop… inkább úgy mondanám, kemény pop”. Majd hozzátette: „olyan lemezt készítettünk, amelyből kiderül, az életet választjuk, kilépünk a sötétből a fényre…” „természetesen nem tagadjuk meg a sötét múltat, hiszen az is egy részünk, de a napfényt választjuk”A fenti nyilatkozatokból kiderül a zenekar sokat változtatott korábbi szemléletén és ehhez igazította zenéjét is.A Placebo 1994-ben alakult brit alternatív rockot játszó együttes. Jelenlegi tagjai Brian Molko, Stefan Olsdal és Steve Forrest.1996-ot írtunk, amikor David Bowie-nak valaki megmutatta a Placebo demóit. Bowie-t annyira lenyűgözte amit hallott, hogy azonnal felkérte a bandát, kísérje el őt európai koncertturnéján. Ugyanebben az évben vették fel első lemezüket is. Ezt követően 2-3 évente jelentkeztek egy-egy új lemezzel és mindegyikről számos kislemez siker került fel a listákra. Dolgoztak együtt a pop-rock élet legkülönbözőbb kiválóságaival, Michael Stipe-pal (R.E.M.), Frenchman Dimitri Tikovoi-jal (Goldfrapp, the Cranes), a Linkin Park-kal…Szeptemberben Budapesten élőben hallhatók Battle for the Sun album dalai, ugyanakkor a régebbi PLACEBO számokat is előadja a zenekar….tehát, felettébb kellemes estének ígérkezik a szeptember 15-i…Jegyinfo: www.ticketpro.huKoncertinfo: www.mmconcerts.hu (Csergő Éva)
Közel 80 kipróbálható sportág egy helyszínen, edzőkkel, élsportolókkal, szakmai tanácsadással.
Közel 80 kipróbálható sportág egy helyszínen, edzőkkel, élsportolókkal, szakmai tanácsadással.
Whiskas Doromboló Napot és Nemzetközi Macskakiállítást rendez a Macskamánia Egyesület 2010. október 2 - án és 3 – án Budapesten a Lurdy házban. A látogatók megismerkedhetnek a felelős állattartás szabályaival, valamint az egyesület állatorvosától kérhetnek tanácsot kedvencük tartásával kapcsolatban.
A szervezők változatos programokkal várják a gyerekeket, akik rajzolhatnak, festhetnek, tornázhatnak, lufit hajtogathatnak, és még sok más ügyességi játékot játszhatnak. A felnőtteknek növény-, és ásványbörze, jósnő teszi emlékezetessé az eseményt. A kiállítás ideje alatt kedvezményesen megvásárolhatja kedvencének a legkiválóbb tápokat és felszereléseket, mivel a legnevesebb eledelgyártó végek is képviseltetik magukat ezen a rendezvényen.
Minden kedves látogató egy Macskamánia magazint kap ajándékba, hogy mélyebb betekintést nyerhessen a cicák világába! A macskákról csakis szenvedélyesen!
Minden kedves érdeklődőt, látogatót szeretettel várunk.
Hozzon egy közös fényképet, melyen a cicájával szerepel , és egy Whiskas ajándékkal kedveskedünk Önnek!
A macskák Whiskast vennének! Mindennap.
Bővebb info: http://www.macskamania.hu